2024. augusztus 17., szombat
Napi felülről:
„Értsétek hát meg, és vegyétek szívetekre, hogy Istenünk, az Örökkévaló úgy bánik velünk, ahogy az apa a fiával: tanít, nevel és fegyelmez bennünket!”
Mózes ötödik könyve 8. rész 5. vers*
Áldott szombatot, a mennyei Atya tanításának, nevelésének és fegyelmezésének felismerését, elfogadását, erejét és örömét kívánom minden testvérem számára!
Tanulni, helyes irányba formálódni, rossz szokásokat, gondolatokat felismerni és megváltoztatni egy igazi lelki kertészkedés, ami odaszánással, önfegyelemmel és fáradsággal jár együtt. A szülőknek is van ezzel kapcsolatban felelősségük a gyermekeik felé, amíg önállóak nem lesznek, de ez egy egész életen át tartó folyamat. Aki boldog, megelégedett és sikeres ember szeretne lenni az megérti, a szívére veszi és gyakorolni is fogja ezt a leckét. Azonban nem mindegy, hogy kitől és mit tanulunk, mert ettől függ majd a beérett gyümölcs is. A mennyei Atya nem erőlteti ránk akaratát, van lehetőségünk ellent mondani neki, nem figyelni rá és semmibe venni útmutatását, de az biztos, hogy nem éri meg. Ő szívesen foglalkozik velünk, van ránk ideje és figyelme, de azt is kivárja, hogy mikor szólítjuk meg, hívjuk segítségül és bízunk meg benne teljesen. A létünk egyik célja és ajándéka, amikor Isten gyermekei lehetünk Jézus Krisztus által, de mindez családi kötelességgel is együtt jár, vagyis azzal, hogy komolyan vesszük a felülről érkező tanítást, nevelést és fegyelmezést akkor is, ha éppen nem tetszik nekünk!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy figyelsz rám! Tanítasz, nevelsz és fegyelmezel! Megvallom, hogy ez nem mindig egyezik az én akaratommal, de megértettem és a szívemre vettem, hogy az a legjobb út számomra, amelyen te vezetsz!
*Egyszerű fordítás