2024. augusztus 1., csütörtök
Napi felülről:
„Ne beszéljetek egymás ellen, testvéreim! Miközben valaki a testvére ellen beszél vagy a testvérét elítéli, azzal a törvény ellen beszél és a törvényt ítéli el! Ha pedig a törvényt elítéled nem a törvény alkalmazója vagy, hanem ítélőbírája!”
Jakab levele 4. rész 11. vers*
Áldott csütörtököt, áldott augusztust és a szeretet törvényének betöltését kívánom minden testvérem számára!
Elméletben tisztában vagyunk azzal, hogy a szeretet törvénye mit is jelent számunkra, milyen értéket és hatalmat képvisel, mégis a gyakorlatban többször fülé helyezzük magunkat és bíróként vád alá helyezzük. Ezt nehezen ismernénk el, de a kapcsolataink során mégis ezt bizonyítjuk. Tudjuk, hogy mit várunk el másoktól, ezzel együtt azt is, hogy nekünk milyen módon kell viszonyulnunk hozzájuk. Türelmes, irgalmas és megértő hozzáállással, hiszen pont ezt kívánjuk magunknak is. Ezzel szemben rendszeresen megszóljuk a másikat, ellene beszélünk és vádoljuk vélt vagy valós okokkal, vagyis úgy viselkedünk, azt üzenjük, hogy vele szemben nem használható a szeretet törvénye, ennél keményebb eszközökre van szükség. Gyengének, erőtlennek és kevésnek ítéljük és jobbnak vélünk más módszereket használni. Ez két ellentétes út, mert vagy alávetjük magunkat és alkalmazzuk a szeretet ítéleteit, mint akik tartozunk ezzel, vagy mi vesszük kezünkbe a bírói hatalmat, hogy felülírjuk döntéseit saját akaratunkkal. A mennyei Atya a szeretet mellett döntött, hogy megmentsen bennünket, ne legyünk hát ostoba ítélkezők!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem ellenem tettél, szóltál, hanem értem és miattam, mert szeretsz! Taníts erre engem is minden nap!
*Saját fordítás