2024. április 26., péntek

Napi felülről:

„Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból.”

Márk evangéliuma 5. rész 17. vers*

Áldott pénteket, Isten munkáját, jelenlétét befogadó és azt el nem utasító lelkületet kívánok minden testvérem számára!

Sajnos hozhatunk olyan döntéseket az életünkben, amelyek ahelyett, hogy előrébb vinnének, inkább a hátrányunkra lesznek. Leggyakrabban akkor tesszük ezt, amikor a félelmeinkre hallgatunk, a józan eszünk vagy a hitünk helyett. A félelmek, ha engedjük őket eluralkodni a lelkünkben a legjobb, legtisztább ügyeket is homályba borítják és attól is elzárnak, ami a hasznunkra lenne. Becsukják előttünk a boldogságunk ajtaját, azzal az indokkal, hogy megvédenek bennünket. Azok az emberek, akik találkoztak ugyan Jézussal, hallották és látták, hogy mit tett, mégis elutasították, úgy gondolták, saját érdekükben teszik mindezt. Nem akarták, hogy olyan változások történjenek közöttük és bennük, ami Jézus jelenlétével együtt járhat. Érzékelték a mennyei hatalom erejét, de annak további hatásától el szerettek volna zárkózni, hiszen féltek az esetleges anyagi veszteségektől. Pedig azt elküldeni, aki tudna rajtunk segíteni az nem csupán értelmetlen és szükségtelen, de mindvégig vádolni is fog bennünket. Ma is megtehetjük, hogy Jézust távol tartjuk a határainktól, de ezzel csak veszíteni fogunk, miközben a lehetőségünk meglenne egy szabadabb életre!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által segíteni jöttél hozzám, amivel nem kevesebb, hanem sokkal több lett az életem! Kérlek, soha ne távozz el tőlem!    

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!