2024. április 15., hétfő

Napi felülről:

Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, Istennek viszont minden lehetséges.” 

Máté evangéliuma 19. rész 26. vers*

Áldott hétfőt, korlátaink, határaink felismerését, közben pedig Isten korlátlan, határtalan lehetőségeinek felfedezését kívánom minden testvérem számára!

A lehetetlent a lehetségestől sokszor az akaraterő, az elszántáság vagy a kitartás választja el egy ember életében. Vannak azonban olyan korlátok, amelyeket még ezekkel együtt sem tudunk legyőzni, átlépni, mert túlmutatnak a lehetőségeinken. Az egyik alapvető, mindenkit érintő terület a test halálát túlélő, a mennyei Atyánál otthont találó lélek kérdésköre. Vágy van bennünk az örök életre, de hatalmunk nincs hozzá, hogy Isten segítsége nélkül valósítsuk meg, hiszen a vele megélt közösségből fakad ez a képesség. Minden próbálkozásunk, törekvésünk az életminőségünk javítására és meghosszabbítására csak mulandó sikereket fog hozni, az Örökkévaló azonban múlhatatlan következményekkel képes és kész is megajándékozni bennünket. Nem hagyott bennünket a halandóság fogságában és Jézus Krisztus által megnyitotta számunkra is az utat önmagához. Ne azt nézd tehát, hogy mire vagy képtelen, ne azon sajnálkozz, hogy mi mindent nem érhetsz el, hanem ragadd meg mindazt, amit neked készített a menny és fedezd fel Isten határtalan lehetőségeit az életedre nézve!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert ami számomra lehetetlen az neked lehetséges!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!