2023. szeptember 6., szerda
Napi felülről:
„Megnyitotta a kősziklát, és vizet fakasztott belőle, ömlött a víz a sivatagban, mint bővizű folyó!”
105. zsoltár 41.vers*
Áldott szerdát, Isten jelenlétének, szabadító erejének és csodáinak valóságát, megélését kívánom minden testvérem számára!
Jó az Úr, mégis megenged az életemben olyan időszakot, amikor szinte csak falakat, sziklákat látok a megoldás halvány reménye nélkül. Sivár pusztaságnak élem meg a hétköznapjaimat, amelyek úgy tűnnek sehova sem vezetnek és a felfrissülés lehetősége is elérhetetlennek látszik. A legfontosabb kérdés ezekben a helyzetekben, hogy jó helyen járok-e? Nem a saját elképzeléseim, vágyaim hajtottak, vittek ebbe a zsákutcába és ezért jutottam idáig? Nagyon őszintének kell lennem önmagamhoz, mert amíg becsapom és áltatom magamat, addig esélyem sem lesz a valódi változásra. Az Örökkévaló még ezeket a kínos, kellemetlen és csüggesztő pillanatokat is a javamra tudja fordítani, ha megtalálom hozzá a szabadítás ajtaját. Az fog megtörténni, amire nem is számítottam, az lesz valósággá, ami lehetetlennek tűnt előtte. A sziklafal megreped és tápláló víz fakad belőle, a sivatagot pedig bővizű folyó öntözi. A lelkem megújul, megerősödik és reménységgel töltődik fel, a szívem pedig megtelik békeséggel, örömmel és hálával!
Mennyei Atyám, te képes vagy arra, ami nekem lehetetlen! Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád, mert azt akarod, hogy teljes életem legyen veled!
*Egyszerű fordítás