2023. szeptember 23., szombat

Napi felülről:

„Eltévedtem, mint egy elkószált bárány. Keresd meg szolgádat, hiszen parancsolataidról nem felejtkeztem el!”

119. zsoltár 176. vers*

Áldott szombatot, minden elveszettség, kilátástalanság érzésen túl a megmenekülés, hazaérkezés örömét, békességét és erejét kívánom minden testvérem részére!

Hihetetlen magabiztosággal tudok haladni egy általam vágyott cél felé mindaddig, amíg ki nem derül, hogy hiába értem el, amit akartam, ezzel nem megérkeztem a helyemre, hanem eltévedtem útközben. Pontosabban egyre jobban eltávolodtam attól, aki nélkül nem lett volna érdemes sehova sem elindulnom. A mennyei Atya parancsolatairól nem akarok és nem is szeretnék megfelejtkezni, de képes vagyok a saját fejem után menni, remélve, várva, hogy a hátha a Jó Pásztor is követ majd engem. A bárány akkor is lehet elveszett, ha éppen üdezöld réten legel, de közben elhagyta a pásztort és a nyájat. Ez rendkívül kiszolgáltatott és veszélyes helyzet, még a legbátrabbak és legerősebbek számára is. Nem az a katasztrófa, ha felismerem, hogy eltévedtem, rossz helyen vagyok, hanem az, ha nem kiáltok fel segítségért ahhoz, aki annak ellenére szeret és foglalkozik velem, hogy én ilyen vagyok. Az Örökkévaló nem mondott le rólam, hiszen még élek és van lehetőségem arra is, hogy megszólítsam őt, kérjem a közbeavatkozását, hogy ott lehessek, ahol ő!

Mennyei Atyám hálát adok megkereső és megtartó jóságodért, mert még mindig szeretsz engem!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!