2023. október 6., péntek
Napi felülről:
„Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”
János evangéliuma 11. rész 32.vers*
Áldott pénteket, a mennyei Atyába vetett rendíthetetlen bizalmat és hitet kívánok a kérdéseinken és kétségeinken túl is minden testvérem számára!
Márta és testvére Mária nem csupán a gyászuk fájdalmában szenvedtek, mert elvesztették Lázárt a testvérüket, de komoly hitpróbán is keresztül kellett menniük, mert a család barátja Jézus Krisztus, akiben reménykedtek nem érkezett meg időben, hogy segítsen. Hittek benne, de nem értették, miért nem volt mellettük a szükség idején. A lelkük könnyei egyben a vádak cseppjeiként hullottak az Úr elé, mert még nem látták meg a fájdalmas valóságon túl Isten csodálatos tervét. Szívüket megkötözte, lebilincselte és bezárta a gondolat, hogyha itt lettél volna, ha segítettél volna, akkor minden másképpen alakul. Ők időben hívták Jézust, várták és bíztak benne, de a tragédia mégis megtörtént, az Úr pedig látszólag cserben hagyta őket. Mindezekkel együtt kiöntik előtte bánatukat és csalódásukat, mert nem tudtak mit kezdeni ezzel az érzéssel. Ott és akkor ennyit tehettek és a történet szerint ez éppen elég volt ahhoz, hogy később megtapasztalják a mennyei Atya minden képzeletet felülmúló csodáját. A benne való bizalom, nem azt jelenti, hogy soha nincsenek kétségeim, bizonytalanságom, hanem azt, hogy ezekkel is Őt keresem és kitartok mellette, hogy majd megláthassam Isten dicsőségét is!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy minden kétségeskedésem, kérdésem és fájdalmam ellenére is nálad van és lesz mindörökké a megoldás, akkor is, ha én ezt még nem látom át!
*Revideált új fordítás