2023. október 31., kedd

Napi felülről:

„Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.”

147. zsoltár 11. vers*

Áldott keddet, Isten gyönyörködő szeretetének a jelenlétét és örömét kívánom minden testvérem számára!

Ott van a szívünkben a vágy, hogy jók legyünk, de ezt a magunk módján szeretnénk megvalósítani és megélni. Azzal nincs is probléma, hogy eközben a saját javunkat, boldogságunkat keressük, hiszen csak akkor tudunk másokat is jól szeretni, ha önmagunkat is helyesen látjuk és szeretjük. Hiány abból fakad, amikor a jóról való elképzelésünkből kihagyjuk azt, aki minden jónak forrása és teremtője. Ne csodálkozzunk azon, ha a lelkünkben nincs békesség és félelmek gyötörnek miközben önmagunkban bízunk, de Isten szeretetében nem. Hatalmas felismerés és mennyei kincs átélni azt az örömöt, hogy az Örökkévaló gyönyörködik bennem, mert szeretetében élhetek.  Túlléphetek azon a hazugságon, hogy értéktelen vagyok, csak magamra számíthatok, mert velem senki sem törődik. Megtaláltam azt, aki nélkül nem lehet teljes az emberi létem. Letehettem, megvallhattam nyomasztó terheimet ott, ahol mindezekből fel is szabadulhattam. Ez a mennyei Atya szeretetének otthona, ahová meghívott Jézus Krisztus által engem is. Számára valóságos öröm, amikor benne bízom, neki hiszek és rá számítok minden utamon!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert jóságod megragadott és betöltött teljesen! Köszönöm, hogy bízhatok rendíthetetlen szeretetedben, gyönyörködésed örömében!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!