2023. november 24., péntek

Napi felülről:

„Ekkor így szólt hozzá az Isten: Esztelen! Ma éjszaka a lelkedet visszakérik tőled. Amit pedig magadnak szereztél meg, kié lesz?”

Lukács evangéliuma 12. rész 20. vers*

Áldott pénteket, az időnk, erőforrásaink és lehetőségeink bölcs, előrelátó és Istenre figyelő kihasználását és felhasználását kívánom minden testvérem számára!

Mennyi féltve őrzött értékünk, magunknak összegyűjtött, felhalmozott kincsünk kerül majd a szemetes konténerbe, mert még az utódaink sem tudnak majd vele mit kezdeni. Az életünk során megszerzett javak nagy részét ki sem használjuk, nem is tudjuk élvezni maradéktalanul vagy felhőtlenül, mert annyira rövidnek bizonyul az az idő, amit itt tölthetünk. Pedig nem csupán ennyire lettünk megteremtve! A lelkünk valamit megérez ebből a többől, de a mennyei Atya nélkül nem képes jó megoldást találni erre a kérdésre! Marad az a válasz, hogy itt a földön teremtsünk magunknak valamit, ami a boldogságunkat, kényelmünket és jólétünket minél teljesebben megalapozza. De mindeközben elveszthetjük a lelkünk lényegét, ha kihagyjuk a számításaink során az Örökkévalót, aki okkal és céllal ajándékozott meg bennünket sokféle lehetőséggel. Nem érdemes, sőt halálosan veszélyes csak olyan dolgokért küzdeni, harcolni és időt vesztegetni, amelyek képtelenek a lelkünket mennyei kincsekkel megtölteni. Ezért, amíg kaptunk időt, mindenekelőtt szeressünk úgy, ahogy Isten szeret bennünket megajándékozó gazdagságával!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban megmutattad, mit jelent szeretettel élni, veled gyűjteni és szerinted meggazdagodni!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!