2023. november 1., szerda
Napi felülről:
„Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!”
73. zsoltár 26. vers*
Áldott szerdát, novembert és a testünk elmúlásán túllátó reménységet, hitet kívánok minden testvérem számára!
A lelkünk mélyén mindegyikünkben ott él egy nehezen megmagyarázható érzés, sejtés és vágy, hogy a létünk nem érhet csak úgy véget a testünk elmúlásával. Erre hiába próbálunk valamilyen ésszerű megoldást kitalálni, mert mindez abból fakad, hogy a lelkünkben őrizzük az Isten képére teremtettség lenyomatát. Mivel a nem láthatóból állt elő a látható, ezért amit most érzékelünk, tapasztalunk és tudunk az csak egy kis része az egésznek, a valóságnak. A tudomány megpróbálja felfedezni az anyagi világ összetett rendszerét és egyre jobban megértjük, hogy csak egy porszem vagyunk a mindenség hatalmas teljességében. A lelkünk azonban képes és kész is kapcsolódni az alkotó, teremtő és örökkévaló Istenhez, mert tőle kaptuk azt a kiváltságot és lehetőséget, ami többé tesz bennünket halandó lényeknél. Amikor a hitünk meggyőződése belekapaszkodhat, lehorgonyozhat a mennyei Atya ígéreteinek igazságába és teljes bizonyosággal vallhatjuk, mondhatjuk, hogy lesz folytatás, ráadásul vele és nála, mert ott van és lesz a maradandó lakhelyünk.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy sokkal többet készítettél számomra, mint amit most látok! Már itt is sok csodát és szépséget megtapasztaltam, de hálát adok mindazért, ami még vár rám!
*Revideált új fordítás