2023. március 9., csütörtök
Napi felülről:
„Ha tehát én mostam meg a lábaitokat, az Úr és a Mester, ti is adósok vagytok azzal, hogy megmossátok egymás lábait.”
János evangéliuma 13. rész 14. vers*
Áldott csütörtököt, a mennyei tisztaság érintését és az ebből következő szolgálatunk betöltését, örömét kívánom minden testvérem számára!
Az egészséges lélek számára sokkal nehezebb elfogadni mások önzetlen szolgálatát, mint kész lenni ugyanezt megtenni valakivel, mert ez az igaz emberségünk része. Azt értjük, hogy amikor megfizetjük az árát, akkor elvárhatjuk, hogy kiszolgáljanak bennünket. Azt is megtanultuk, hogy akinek valamilyen rangja, hatalma van felettünk, azt kötelességünk tisztelni, ha kell kiszolgálni az igényeit. Az azonban több, mint meglepő, amikor egy valóságos úr nem csak leereszkedik hozzánk, hanem még ő viselkedik úgy, mintha a szolgálatunkban állna. A mennyei Atya Jézus Krisztusban ezt tette meg velünk. Lehajolt, hogy tetőtől talpig megtisztítson. Ez neki igen sokba került, amit nem tudunk és nem is lehet visszafizetni számára, de azzal kimutathatjuk a hálánkat, hogy a szeretet adósságunkat egymás felé törlesztjük. Amikor készek vagyunk átlépni az elvárások, megszokások és érdemek hűvös mezejéről az önzetlen, örömteli és hálából fakadó szolgálat virágoskertjébe. Olyat tenni, elvégezni és lépni, amit csak azért akarunk és tudunk megcselekedni, mert a mennyei szeretet még a lábunkat is megtisztította!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy lehajolt hozzám szereteted ereje, tisztasága, hogy kész és képes legyek én is ebből és ezzel élni!
*Saját fordítás