2023. március 5., vasárnap

Napi felülről:

„De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.”

Máté evangéliuma 20. rész 26. vers*

Áldott vasárnapot, a nagyság, dicsőség és elismertség krisztusi útjának felismerését és vállalását kívánom minden testvérem számára!

Az az emberségünk természetes és egészséges része, hogy vágyunk a nagyságra, dicsőségre és elismertségre. Akkor kerülünk ezzel kapcsolatban téves útra, amikor nem látjuk magunk előtt az igazi, mennyei úticélunkat, ezért azzal szeretnénk elérni mindezt, hogy másokon uralkodni akarunk, kihasználni őket és föléjük kerekedni. Ez az elv jelen van a társadalomban, a politikában és gyakran a munkahelyeken is. A szolgáló vezetés, példaadás és nagyság egy egészen más út. Emberi szinten jól látható ez egy szerető családban, ahol a szülők pont ezt valósítják meg. Úgy lesznek naggyá, sőt a kisgyermek szemében a legnagyobbá, hogy érte élnek, kiszolgálják őt bölcsen és hűségesen. Jézus Krisztus ugyanezt élte meg közöttünk. Benne megmutatta a mennyei Atya, hogy milyen szeretet él a szívében irántunk. A Megváltó, mindenek ura, azért jött, hogy ő szolgáljon nekünk és életét adja értünk, ezért is lett minden dicsőség az övé! Amennyiben maradandó és igazi nagyságra vágysz, akkor ez az út előtted is nyitva áll, ráadásul biztosan a mennyei otthonod felé vezet.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban hozzám is megérkezett a szolgáló szeretet nagysága és ereje!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!