2023. március 29., szerda
Napi felülről:
„Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.”
Pál levele a rómaiakhoz 12. rész 19. vers*
Áldott szerdát, mindenféle gyűlölettől, haragtól és bosszúvágytól szabad lelket kívánok minden testvérem számára!
Legtöbb felháborodásunk, haragos kiakadásunk valós helyzetek miatt alakul ki. Akarva, de akaratlanul is megbántanak, megsértenek és akár meg is aláznak bennünket. Ezt nem igazán lehet jól viselni, nem lehet figyelmen kívül hagyni, sőt, ha egészséges vagyunk, akkor biztos, hogy fájni fog emiatt a lelkünk. Ráadásul a bosszúállás, a jogos igazságságszolgáltatás gyógyírnak tűnik minderre, ennek hiányában pedig vesztesnek érezzük magunkat, akin mások csak úgy átgázolhatnak. Ezért vágunk vissza azonnal akár szóban, akár írásban, amikor úgy érezzük, hogy megtámadtak bennünket. Lehet, hogy nem így nevezzük, de ez akkor is a mi néha kicsinyes, néha kifejezetten erős bosszúállásunk. Ez lehet, hogy erősebb önérzetet, nagyobb önbecsülést biztosít, mint hallgatni és meghunyászkodni, de nem csupán ez a két megoldást közül választhatunk. A valódi hit egyik nagy értéke és ereje, hogy számít az Örökkévaló igazságszolgáltatására. Nem azért nem áll bosszút, mert ne állna módjában, vagy gyenge lenne hozzá, hanem azért, hogy helyet adjon a Mindenhatónak!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nálad van az igazságos ítélet, ezért bátran rád bízhatom magamat és mindazt, ami bosszúért kiállt a lelkemben!
*Revideált új fordítás