2023. március 26., vasárnap

Napi felülről:

„És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”

János evangéliuma 17. rész 26. vers*

Áldott vasárnapot, a mennyei Atya szeretetének ismeretét, megtapasztalását és jelenlétét kívánom minden testvérem életébe!

Mielőtt Jézus elindult a Gecsemáné kertbe, a gyötrődés és az árulás helyére ezzel az imádsággal zárta le az utolsó vacsorát. Tudta mi vár rá, de azt is, hogy mi a küldetése, szolgálata. Megismertetni a mennyei Atyát, szeretetét, jelenlétét tanítványaival és rajtuk keresztül mindazokkal is, akik benne hinni fognak. Ehhez hozzá tartozott az az áldozat, amit a kereszten hozott meg értünk, hogy megnyílhasson számunkra a mennyei otthonba vezető út. Ez a szeretet az Atyától indul és egészen a szívünkig érhet, összekötve lelkünket ővele. Ennek a szeretetnek nem egyszerűen csodálóinak kell lennünk, hanem megélőinek, azzal, hogy minden akadályt, amit felépítettünk vele szemben lerombolunk, minden emberi okoskodást, ami elválaszt bennünket tőle, azt félreállítjuk. Ez a tiszta, egyértelmű és rendíthetetlen odaszánás az életünk megmentője, kiteljesítője és jövője. Isten meglépte, megtette értünk azt, amit csak ő tehet. Most mi következünk azzal, hogy kifogások, mentségek és kibúvók helyett ezzel a szeretettel töltekezünk be, ezt tesszük életünk igazságává és vezérfonalává!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a szereteted nem szavakból, ígéretekből áll csupán, hanem valóságos tettekből és odaszánásból! Erre a szeretetre vágyom, hogy bennem éljen és munkálkodjon!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!