2023. május 12., péntek

Napi felülről:

„Az énekvezetőnek: Dávidi dicséret. Örökkévaló, megvizsgáltál engem és kiismertél.”

139. zsoltár 1. vers*

Áldott pénteket, Isten velünk kapcsolatos csodálatos figyelmének felfedezését, megértését és biztonságát kívánom minden testvérem számára!

Vajon mit kell tennünk ahhoz, hogy az Örökkévaló minden ízünkben kivizsgálhasson bennünket? Lehet-e bármilyen akadálya annak, hogy ő végig kutassa az életünket, szívünk szándékait és a lelkünk titkait? Valójában nem ezek a kérdések, hiszen pont azt kell megértenünk, hogy semmiképpen nem tudjuk elkerülni ezt az alapos megfigyelést, tudást és ismeretet a menny részéről, amely bennünket érint. Sem eltitkolni nem tudunk semmit, se elmenekülni előle sehová. Ezért inkább az a fontos, hogy én mikor fedezem és ismerem fel, Istennek ezt a mindentudását rólam. Mikor hagyok fel a meneküléssel, rejtőzködéssel vagy képmutatással, amellyel nem az Urat csapom be, hanem önmagamat. Mikor jövök rá, hogy ez az ismeret nem az ítéletemre van, bár bőven lenne mit felhasználni ellenem, hanem még értem munkálkodik. Aki odamenekül a mennyei Atya világosságába, annak szívét, lelkét megtisztítja, meggyógyítja és így célt ér minden kivizsgálás és megfigyelés. Aki viszont ezzel nem foglalkozik, az saját maga ellen fordítja majd ezt a csodálatos figyelmet!

Mennyei Atyám, hálát adok azért a hihetetlen figyelemért, amellyel körül veszel engem, mert a javamat szolgálja!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!