2023. július 29., szombat

Napi felülről:

„Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből.”

85. zsoltár 12. vers*

Áldott szombatot, a felülről kapott, de bennünk élő, rejlő lehetőségek kibontakoztatását és beteljesedését kívánom minden testvérem számára!

A szívünk talaja csak akkor képes termőre fordulni, vagyis olyan jó gyümölcsöket hozni, amely áldást hoz mások számára is, ha nem keményedik kővé, nem szárad ki vagy nem növi be teljesen a keserűség gyökere, az élet nehézségének tövisei. A hűséges, kitartó és állhatatos szeretet évelő hajtás, képes egész évben egyszerre virágozni és termést is hozni. Ehhez a hit mély és erős gyökereire van szüksége, amelyek elérnek egészen Isten szeretetének forrásához és abból táplálkoznak. A hűség nem helyettesíthető semmi mással a kapcsolatainkban. Miközben látszólag korlátozza szabadságunkat, valójában éppen kihozza belőlük a legtöbbet, legszebbet és legjobbat. Mit ér a szeretet hűség nélkül? Csak egy levágott, egykor szépnek induló virág lesz, amit emlékként őrizgethetünk, de ennél sokkal több lehetőség és áldás rejlett benne. A hűség a szeretet kitartó, rendíthetetlen és folyamatos éltetője. A mennyei Atya éppen ebben és ezáltal mutatta meg, hogy az ő igazsága így lesz teljessé és elérhetővé számunkra. A hűség a szeretet hite a közös jövőben és abban, hogy együtt többek vagyunk, többet nyerünk.

Mennyei Atyám, hálát adok hűségedért, felém való kitartó szeretetedért és a mennyből rám ragyogó igazságodért!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!