2023. január 4., szerda
Napi felülről:
„Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel.”
90. zsoltár 4. vers*
Áldott szerdát, az Istennel együtt töltött idő örömét, boldogságát és áldásait kívánom minden testvérem számára!
Azt, hogy mikor érezzük lassúnak a percek múlását és mikor repülnek szárnyakon az órák, napok azt nagyban befolyásolja, hogy kivel töltjük az időnket. Kellemetlen helyzetben, társaságban a másodpercek is cammognak, de hiába szeretnék megnyújtani az örömteli, boldog pillanatokat, szinte kicsúsznak a kezeink közül. Mindez, azért is lényeges, mert itt a földön véges az időkincsünk. Ráadásul, amit magunk mögött hagytunk az nem hozható vissza legfeljebb egy újabbat tudunk jobban, bölcsebben felhasználni. A csodálatos felfedezés és nyereség az Isten órájához való igazodással kezdődik és folytatódik, de igazából nem is ér véget soha, mert ezzel a véges megérkezik a Végtelenbe. Ami nekünk lehetetlennek tűnik, az számára alaptulajdonság, vagyis az időfelettiség. Az Örökkévaló úr az elmúlás és az továbblépés felett, neki van ideje várni és nem kell elkapkodnia semmit. Ebbe a közösségbe hívott meg bennünket a menyei Atya, Jézus Krisztus által. A tegnapi napunk lehet, hogy elmúlt, nincs többé, de amíg Istennel együtt töltjük az időt, addig a jövőnk teljesen bizonyos és biztos!
Mennyei Atyám, veled élni nem csupán egy reményteli nap, hanem maga az örök élet!
*Revideált új fordítás