2023. január 2., hétfő
Napi felülről:
„Az Örökkévaló pedig szólt Abrámhoz azután, hogy Lót különvált tőle: Most már emeld fel szemeidet és nézz körül, arról a helyről, ahol most vagy, északra, délre, keletre és nyugatra!”
Mózes első könyve 13. rész 14. vers*
Áldott hétfőt, új hetet, reményt, távlatokat és hitet kívánok minden testvérem számára!
Abrám, akit később az Örökkévaló nevez el Ábrahámnak, mert ez a név illett azokhoz az áldásokhoz, amelyeket elkészített számára, egy családi viszály megoldásán van túl. Unokaöccse Lót, akinek édesapja korai halála miatt, apja helyett apja lett, annyira közel állt hozzá, hogy eddig vele tartott bárhová is vezette az Úr. Isten mindkettőjüket megáldotta bőségesen jószágokkal, így szűk lett számukra a közös hely, így a folyamatos veszekedések elkerülését megelőzve, Abrám arra kérte Lótót, hogy válasszon magának egy megfelelő, ideális helyet, ő pedig pont a másik irányba indul majd el. A szétválás békességben megtörtént, de Abrám nem könnyen lépett túl az eseten, hiszen felelősséget érzett Lót iránt, amit később bizonyított is. A Mindenható azonban megszólította az ősatyát, hogy az elcsüggedt tekintetét ismét felemelje és nézzen körül, hogy mi minden vár még rá, lehet az övé! El kellett engednie Lótot nem csak testileg, hanem érzelmileg is, hiszen önálló útra indult. Az Úr új távlatokat, feladatokat és áldásokat mutatott számára, amelyeket már unokaöccse nélkül kellett megélnie, de Istennel együtt!
Mennyei Atyám, hálát adok, hogy velem vagy! Bíztatsz, bátorítasz, hogy emeljem fel szemeimet és vegyem észre azokat a területeket, amelyeket nekem készítettél!
*Saját fordítás