2023. február 2., csütörtök

Napi felülről:

„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!”

Mózes első könyve 12. rész 1. vers*

Áldott csütörtököt, a földi és mennyei elhívásunk, küldetésünk találkozását és összhangját kívánom minden testvérem számára!

Abrám, aki a hite formálódása során kapta az Ábrahám nevet az Úrtól, most hallja és érti meg azt a személyes megszólítást és küldetést, amelyben összeér a földi élete, a mennyei elhívásával. Ennek beteljesüléséhez, el kell hagynia, túl kell lépnie a saját addigi élettapasztalatán, biztonságot nyújtó ismeretkörén, hogy nekivágjon annak a nagy kalandnak, amelyben az Örökkévaló vezeti őt közvetlenül. Ez a hite érettségének próbája, amikor már nem a szülei, családja vallásosságán keresztül éli már meg az Isten-kapcsolatát, hanem hozzá szól a Mindenható szava, vele beszél a Teremtő! Ez az a fordulópont az életében, ami mindent más fényben világít meg. Ugyanaz a hetvenöt éves ember marad, mégis kinyílik előtte egy új világ, amelyben az Úr nem egy távoli istenség már, hanem élő valóság. Kiderül, hogy nem csupán földi céljai vannak az életének, hanem Istennek is világos tervei vannak vele, igaz ez nem automatikus megy végbe, hanem szükséges, hogy ő is elfogadja ezeket, elinduljon a kapott útmutatás szerint és hit által éljen.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert szereteted személyesen megszólított, elhívott és megáldott!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!