2023. február 18., szombat
Napi felülről:
„Ennek ellenére nem tartotta meg emlékezetében a főpohárnok Józsefet, így megfeledkezett róla.”
Mózes első könyve 40. rész 23. vers*
Áldott szombatot, az ígéreteink, elkötelezettségünk és felelősségünk észben tartását, komolyan vételét kívánom minden testvérem számára!
József a börtönben megfejtette a Fáraó büntetésben lévő főpohárnokának álmát, akinek ezután helyre állt az élete, méltósága és a rangja is. Annyit kért csak mindezért, hogy tartsa meg emlékezetében és említse meg őt a Fáraónak, ha jó megy majd a sora, hogy kiszabadulhasson ő is a börtönből. Ennek ellenére a hivatalnok nem törődött József ügyével, évekre elfelejtette őt, mintha nem is történt volna köztük semmi. Ennyire könnyű túllépni valakin, aki a segítségünkre volt a bajban, mellénk állt, törődött velünk? A jó dolgunk, boldogságunk nem teljes akkor, ha nem tartjuk meg emlékezetünkben, elfelejtkezünk mindazokról, akik ott voltak mellettünk a nehézségben, bátorítottak és bíztattak, amikor kellett. Ez nem egyszerűen hálátlanság, hanem felelőtlenség velük szemben. Ha elfogadtuk, hogy Isten rajtuk keresztül gondoskodott rólunk egy időben, akkor nekünk is feladatunk, hogy segítsünk, amikor erre lesz szükségük. A főpohárnok később bűnbánattal döbben rá vétkére és hozza helyre mulasztását. Nem érdemes mindezt addig halogatni, amíg csak egy koszorúval emlékezhetünk meg valakiről!
Mennyei Atyám, segíts, hogy amíg élek, amíg élnek jótevőim, addig törleszthessem szeretet adósságaim!
*Saját fordítás