2023. december 3., vasárnap

Napi felülről:

„És ahogyan elvárjátok, hogy bánjanak veletek az emberek, tegyetek velük aszerint!”

Lukács evangéliuma 6. rész 31. vers*

Áldott vasárnapot, az emberi akaratunk, elvárásunk és vágyunk másokat felemelő tettekre váltását kívánom minden testvérem számára!

Tele van a szívünk, lelkünk olyan vágyakkal, elvárásokkal a környezetünk felé, amelyről úgy gondoljuk, hogy a boldogságunk, megelégedettségünk alapjai lehetnének. Szeretnénk, ha tisztelettel, megbecsüléssel, türelemmel és megfelelő érzékenységgel figyelnének ránk. Amikor hibázunk, rosszul döntünk, akkor nem megvetnének ezért, megaláznának vagy folyamatosan felemlegetnék az esetet, hanem segítenének helyreállni és megértéssel fordulni felénk. Örömmel fogadnának és igaz szeretettel vennének körül. Ezek közül valamit ki is mondunk, de a legtöbbet csak a belsőnkben dédelgetünk. Amíg csak várunk ezek beteljesedésére, addig sokszor fogjuk rosszul érezni magunkat. Ha igazán jót akarunk magunknak miközben az Isten országát építjük, akkor ezeket a bennünk élő normákat kell felhasználni arra, hogy mit és hogyan tegyünk másokkal. Ennek rajtunk kívül nincs semmi akadálya, mert semmi mástól nem függ, csak a mi akaratunktól és hozzáállásunktól! Nem elbújnunk kell, védekeznünk vagy visszavágnunk, azért, amit velünk tettek, hanem hittel és bátran cselekedni aszerint, amit mi elvárnánk. Ez ad esélyt a változásra, ez a szeretet útja!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert megmutattad, hogy akkor is javamat munkáltad, figyeltél rám, amikor én nem érdemeltem meg, hitetlen voltam és nem törődtem veled!  Köszönöm, hogy esélyt adtál a gondolkozásom, a szívem változására!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!