2023. december 28., csütörtök
Napi felülről:
„Krisztussal együtt én is megfeszítettem. Az életemet ezért már nem én egyedül folytatom, hiszen bennem él Krisztus! Azt ahogyan, most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki megszeretett engem és odaadta önmagát értem.”
Pál levele a Galatákhoz 2. rész 20. vers*
Áldott csütörtököt, a hitben való élet összes örömét, reménységét és erejét kívánom minden testvérem részére!
Annak idején, amikor a mennyei Atya megszólított és elhívott a szolgálatára, ez a kijelentés vált az egyik életigémmé. Eltelt azóta majdnem negyven év, közben pedig ennek igazsága, valósága és ereje nem csak velem volt, de egyre jobban ki is teljesedett. Még mindig testben élek, de ugyanúgy nem egyedül, hanem Krisztussal együtt küzdhetek, harcolhatok és győzedelmeskedhetek. Megtapasztalhattam évtizedeken keresztül, hogy az ő szeretete mindennél mélyebb és tisztább felém. Nem voltak és ma sincsenek hátsó szándékai, nem csapott be egyszer sem, sőt többször átvezetett már a halál árnyékának völgyén, miközben betakart reménysége erejével. Nem csak odaadta magát közel kétezer éve értem, hanem ennek folytatásaként, ma is a javamat munkálja. Nélküle nem merném életnek nevezni a létem, hiszen benne és vele lettem igazán emberré, azzá, akinek megszülettem. Ráadásul ez nem korlátozódik csupán arra az időre, amit itt a földön tölthetek, mert megígérte számomra is azt a maradandó és örök helyet, amit ő készít elő.
Mennyei Atyám, köszönöm életem minden percét, óráját és évét! Hálát adok, mert nem egyedül kell mindezt végigküzdenem, mert velem van az engem mindenkinél jobban szerető Uram és Barátom, Jézus Krisztus!
*Saját fordítás