2023. december 22., péntek

Napi felülről:

„Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”

János evangéliuma 6. rész 35. vers*

Áldott pénteket, a jó felé haladó, fentről megelégített élet békességét, örömét és erejét kívánom minden testvérem számára!

A céltalan vagy céltévesztett életet nem nekünk találták ki. Az emberi lét egyik fontos és alapvető ismertetőjegye, hogy vannak tervei, célkitűzései és azokat meg is próbálja minél teljesebben megvalósítani. Enélkül nem csupán szegényebb lenne az életünk, de erőtlen és keserű is. Már az is boldogságforrás, amikor haladunk a kitűzött irányba és időnként reménysugarak ragyognak ránk, de a jól elvégzett munka, feladat öröme pótolhatatlan. Ennél azonban sokkal magasabb, mélyebb és maradandóbb célok is várnak ránk Jézus Krisztusnál. Karácsonykor tudva vagy tudatlanul, de azt is megünnepeljük, hogy Istentől kaptunk egy személyes meghívót önmagához, egy mennyei célt, ami ebben a földi létben kezdődik el, de nála ér célba. Itt élünk, küzdünk és harcolunk, de már felülről kapott erővel, táplálékkal is élhetünk, hogy ne legyen többé bolyongó, sorstalan és reménytelen a jövőnk. Aki hozzá menekül, benne bízik és hisz, aki nála keresi a megelégedését annak lelke nem fog sem megszégyenülni, sem éhesen vagy szomjasan maradni sohasem!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztus értem, miattam is eljött, hogy rátalálhassak nála a lelkemet tápláló kenyérre és a szívemet megerősítő italra!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!