2023. december 12., kedd

Napi felülről:

„A győzelmet és dicsőséget Isten adja nekem! Ő az én erős váram, csak nála vagyok biztonságban!”

62. zsoltár 8. vers*

Áldott keddet, az Örökkévalónál otthont talált testi, lelki valónk mély biztonságát, békességét és győzelmét kívánom minden testvérem számára!

Felfedezésre, győzelemre és felelősségteljes uralkodásra lettünk megteremtve, mert mindez a mi alkotó és megtartó Istenünkből fakad. Mivel nem hallgattunk rá, elhagytuk őt és nem neki hittünk, ezért a vágy megmaradt bennünk a dicsőségre, de céltévesztetten ott keressük, ahol végső soron csak pusztulás vár ránk. Harcolunk egymás ellen, gazdagabbak, szebbek és erősebbek akarunk lenni másoknál. Mindent feláldozunk a saját kényelmünk, jólétünk és boldogságunk oltárán, miközben egyre távolabb kerülünk attól, akinél az igazi megoldás van az életünkre. Irigykedünk, gyűlölködünk és ítélkezünk mások felett a saját igazságunk alapján és nem vesszük észre, hogy mindeközben magunk ellen halmozzuk a vádakat, mert illetéktelenül beülünk az igaz Bíró székébe, őt pedig figyelmen kívül hagyjuk. Pedig valóságos, tényleges és elveszthetetlen dicsőség vár ránk a mennyei Atyánál! Nem mások legyőzése által, hanem azon keresztül, hogy saját magunkat és a bennünk lévő gonoszságot ítéljük el és megragadjuk Isten igazságát, jóságát és szeretetét. Nála van az életünk értelme, teljes boldogsága, biztonsága most és mindörökre!

Mennyei Atyám hálát adok, mert nálad találtam segítséget, oltalmat és valódi dicsőséget! Te vagy az én erős váram, kősziklám, ahol biztonságban vagyok!

*Egyszerű fordítás (Zsolt 62,7)

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!