2023. április 8., Nagyszombat

Napi felülről:

„József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és elment.”

Máté evangéliuma 27. rész 59-60. vers*

Áldott nagyszombatot, a félelmeinkből való felszabadulást és az élet győzelmének megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!

Nagyszombat látszólag a két drámai fejezet között meghúzódó szünet. A feszült elcsendesedés pillanata. Ennek bevezetéseként már csak azok tették a dolgukat, akik ki mertek lépni saját félelmük árnyékából és bátran, javaikat nem sajnálva próbáltak méltó tisztességet adni Jézus testének. Arimátiai József egy gazdag és befolyásos ember, Nikodémussal együtt, akik az addig a nyilvánosság előtt titkolt csodálatukat felvállalva, lehetőségeiket arra használták fel, hogy emberileg mindent megtegyenek Krisztus bőkezű temetéséért. Közvetlenül a helytartótól, Pilátustól kellett elkérnie a testet, hogy egy új, még sohasem használt sziklasírba fektessék drága illatszerekkel átitatott leplekbe takarva. Ez volt az ő hitlépésük, amikor a tizenegy tanítvány már semmit sem tudott tenni a Mesterért. Nem véletlenül örökítette ezt meg mind a négy evangélium, hiszen ez is fontos része lett az örömhírnek. Még Jézus a sírba nyugodott, a halál országában végezte a feladatát, voltak, akik már ekkor felszabadultak a félelmeikből és megtették azt, amit addig nem mertek. Az élet győzelme elkezdődött pedig színre még a halál uralkodott!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a halál, az elmúlás nem a végső győztes az életemben, mert Jézus Krisztus az én Szabadítómmá is lett!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!