2023. április 25., kedd

Napi felülről:

„Sokan mondják az én lelkem felől: Nincs számára segítség Istennél.”

3. zsoltár 3. vers*

Áldott keddet, Isten szeretetének és felém való jóakaratának bizonyosságát kívánom minden testvérem számára!

Mások véleménye nagyon mélyen érint és erős hatást gyakorol ránk. Ez egyrészt teljesen egészséges része a személyiségünknek, hiszen csak így tudunk érzékenyek lenni, taníthatóak és jó kapcsolatokat építeni. Minél jobban szeretünk valakit, kötődünk hozzá vagy felnézünk rá annál fontosabb az, hogy mit gondol rólunk. Ez egyben jó mutatója is annak, hogy kit mennyire tisztelünk. A másik oldala a befolyásolhatóságunknak, hogy a közösség, a tömeg, a hangadók hogyan vélekednek rólunk. Ez gyakran a legerősebb tényezője lehet a biztonságérzetünknek, ami igen veszélyes csapdahelyzet. Olyanoknak akarunk, fogunk megfelelni, akik csak felszínesen vagy még annyira sem ismernek bennünket. Azért teszünk, vagy nem teszünk valamit, hogy az ő ízlésüknek, tetszésüknek megfeleljünk és közben kiszolgáltatottá válunk, eltorzul az énképünk és téves elképzelésekben kezdünk hinni. Ebből kiszabadíthat, ha van, vannak olyanok, akik ténylegesen szeretnek bennünket és mellénk állnak a nehézségeinkben, nem csupán az ítéletüket, véleményüket mondják el. A leghatásosabb mégis az, amikor ezek mellett és felett felismerjük, felfedezzük és elfogadjuk, hogy a mennyei Atya nem mondott le rólunk, szeret bennünket és még mindig a javunkat munkálja, annak ellenére, hogy tökéletesen ismer bennünket. Ez a legfontosabb igazság, amit a lelkemnek tudnia kell!

Mennyei Atyám, hálát adok, hogy nálad van segítsége, helye a lelkemnek, mert mindenkinél jobban szeretsz! Mondhat bárki bármit, értékes vagyok számodra, hiszen bebizonyítottad!

*Revideált Károli fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!