2023. április 14., péntek
Napi felülről:
Mikor már ettek kérdezte Simon Pétertől Jézus: „János Simonja, szeretsz engem ezeknél jobban?” Ő válaszolt neki: „Igen, Uram, te tudod, hogy kedvellek téged!” Jézus meghagyta neki: „Legeltesd a bárányaimat!”
János evangéliuma 21. rész 15. vers*
Áldott pénteket, Isten szeretetének biztonságát és bizalmának erejét kívánom minden testvérem számára!
Simon Péter számára eljött az idő szembenézni, leülni beszélgetni azzal, akit háromszor tagadott meg. Az a bukása, amikor minden előzetes, hangzatos fogadkozása ellenére, nemhogy a halálba nem követte Mesterét, de még a szolgák előtt is szégyellte felvállalni a vele megélt közösséget, még terhelte. Nem lehetett úgy továbblépni, hogy a múlt ne legyen rendezve egyszer, s mindenkorra. Jézus előkészített mindent ehhez a helyreállító beszélgetéshez és láthatóan Péter sem akart kibújni alóla. Alapkérdéseket kellett tisztáznia az Úrnak elesett tanítványával, hiszen nagy feladatok álltak még előtte. Nem azt kérdezte, hogy hiszel-e bennem? Tanítványomnak tartod-e magadat? Megbántad-e a tettedet, hanem a legfontosabbat: „Szeretsz még mindig engem?” A testi származása szerint, apjától Jánostól kapott nevén szólítja meg őt: „Simon!” Mégis a vele, Jézussal megélt szeretetközösség valódiságára kérdez rá. Péter válasza egyrészt igen, másrészt nem meri, nem akarja kimondani azt, az erős kifejezést, hogy szereti őt, csak annyit, hogy kedveli. Jézusnak ez éppen elég volt ahhoz, hogy újra megbízza mennyei küldetéssel, feladattal: „Legeltesd a bárányaimat!”
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a legfontosabb ma is az a szeretetkapcsolat, ami hozzád köt Jézus Krisztus által!
*Saját fordítás