2022. szeptember 6., kedd

Napi felülről:

„Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.”

Ézsaiás könyve 53. rész 5. vers*

Áldott keddet, Isten segítségének valóságát, a békesség jelenlétét és gyógyító erejét kívánom minden testvérem számára!

Minden betegség, gyengeség és ebből fakadó fájdalom nehéz teher, amelyet úgy cipelünk magunkkal, mint egy hozzánk nőtt súlyt, amitől szeretnénk megszabadulni, de legtöbbször csak külső segítséggel tudunk rajta változtatni. Az sem mindig egyértelmű, hogy mi van a hátterében, mi a gyökere egy-egy bajnak, ezért nem ritka, hogy rossz gyógykezelést használunk, így az eredmény sem lesz megfelelő. Bele is törődhetünk az állapotunkba és lemondhatunk a változás reményéről is, de ettől még a problémánk megmarad. A mennyei Atya jól ismeri az egész lényünket. Pontosan tudja, hogy a legnagyobb bajunk, nem a testünk gyengesége, elmúlása, hiszen ez csak következménye egy mélyebb és sokkal rosszabb kórságnak. Ő abban akar és tud is segíteni, ami valóságos és teljes megoldást adhat az életünkben. Jézus Krisztus azért jött el a földre, hogy az ő szenvedése, halála és feltámadása a mi békességünk, gyógyulásunk és szabadságunk forrása legyen. Küszködhetünk továbbra is egyedül, reménykedhetünk emberi megoldásokba, de oda is fordulhatunk hozzá, aki minden vétkünk, bűnünk és gonoszságunk ellenére annyira szeretett, hogy esélyt teremtett számunkra.

Mennyei Atyám, hálát adok minden jóságodért, gyógyító szeretetedért és mennyei békességedért, amellyel körülvettél!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!