2022. szeptember 18., vasárnap

Napi felülről:

„Ezért őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot.”

Zsidókhoz írt levél 10. rész 22.vers*

Áldott vasárnapot, a megújult szív, a megtisztított lelkiismeret őszinte ünnepét kívánom minden testvérem számára!

A mennyei Atya lépett először felénk. Áthidalva a mennyet és a földet Jézus Krisztusban magához hívott és fogadott bennünket. Ez egy isteni mértékű közeledés, amely nélkül semmi esélyünk nem lenne. A mi kis hitlépéseink ehhez képest porszemek, de nem elhanyagolhatóak. Az Örökkévaló számon tartja a legegyszerűbb, legkisebb, de őszinte vágyunkat, gondolatunkat és tettünket is, amellyel felé fordulunk. Amikor hozzá tartunk, azt bátor, tiszta lelkiismeretből fakadó cselekedetek és szeretet tettek kísérik. A mai nap újabb lehetőség arra, hogy szívvel, hittel és reménységgel gondolkodjunk és éljünk, ahelyett, hogy tovább sajnálkoznánk, aggódnánk és keseregnénk. A legrosszabb utazást is könnyebb megélni úgy, ha tudjuk, már hazafelé tartunk, oda, ahol örömmel várnak ránk. Márpedig ennek az emberi létnek ez az egyik titka, amely Jézusban tárul fel előttünk, hogy nem csupán e földi életben reménykedhetünk, nem itt kell mindent megszereznünk, átélnünk, mert ennél sokkal több vár ránk az Atyánál.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert Jézus Krisztus által megtisztítottál és örök otthont készítettél számomra. Őszinte, igaz szívvel és teljes hittel vágyom ma is hozzád!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!