2022. november 18., péntek
Napi felülről:
„Hasonlóképpen a Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben erőtlenek vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. A Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal.”
Pál levele a rómaiakhoz 8. rész 26. vers*
Áldott pénteket, a korlátok, erőtlenségek és gyengeségek által kapott lehetőségeink felfedezését kívánom minden testvérem számára!
Attól, hogy egy gyermek felnőtté válik, nem kell megtagadnia a szüleit, nem kell elzárkóznia tőlük, hanem ki kell alakítani egy egészséges családi köteléket, ahol nem szégyen kérni, kérdezni és egymást segíteni, hiszen ez lesz a boldogulás egyik kulcsa. Az sem probléma, ha valamihez mi nem értünk, de a családban rejlő erőt, lehetőséget felhasználva kiegészítjük egymást. A mennyei Atya hasonlóan gondolkodik és gondoskodik rólunk. Nem az a baj, ha rájövünk arra, hogy még imádkozni sem tudunk úgy, ahogy kellene, hanem az, ha emiatt inkább nem is foglalkozunk Isten országával komolyan. Az Örökkévaló pontosan ismeri erőtlenségeinket, gyengeségeinket és korlátainkat, ez viszont nem elválaszt vagy távol tart tőle, hanem éppen ellenkezőleg, lehetőséget ad arra, hogy bizalommal forduljunk hozzá. Isten nem a tökéleteseket várja, mert, aki azt gondolja magáról, hogy minden rendben van vele, jól elboldogul egyedül is, az nem érzi szükségét annak, hogy belekapaszkodjon a felülről érkező segítségbe. Mi azonban, akik nem tudunk jól imádkozni, erőtlenek vagyunk, de vágyunk a jóra, a tökéletesre, bátran hagyatkozzunk a mennyei családunk támogatására!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy amikor erőtlen vagyok és ezzel mégis hozzád jövök, az számodra lehetőség megmutatni hatalmadat és szereteted csodáját!
*Egyszerű fordítás