2022. november 13., vasárnap
Napi felülről:
„Hálát adok Istenemnek mindenkor értetek, az Isten nektek ajándékozott jóindulatáért Jézus Krisztusban!”
Pál első levele a korinthusiaknak 1. rész 4. vers*
Áldott vasárnapot, az Isten örömét, jóindulatát, kedvességét és jóakaratát kívánom minden testvérem számára!
Egyének vagyunk, mégis úgy teljesedik ki az életünk, ha másokhoz kapcsolódunk. Csodálatos, megkülönböztetett személyként érkezünk a világba, de egy család lesz az otthonunk, ott formálódunk emberré. Eljön az idő, amikor mi választhatjuk majd meg kivel, kikkel szeretnék szoros közösségben lenni. A nevünk és annak esetleges változása is jelzi ezeket a kötödéseket. Azt azonban meg kell értenünk, hogy az Örökkévaló Isten nélkül nem csak hiányos lesz az életünk, hanem kimarad belőle a jobbik rész is. A mennyei Atya, Jézus Krisztusban annyi jót, áldást, kincset és szeretetet ajándékozott számunkra, amelynek felfedezésére az egész földi életünk sem lesz elég, ezért kaptuk a lehetőséget a folytatásra nála. Az Istennek hálás szív nem csak az látja, amit ő kapott, hanem öröme telik abban is, hogy mások előre jutnak a jó megismerésében és használatában. Biztos, most is van egy listánk az elkeserítő, elszomorító körülményeinkről, de ez legyen csak az első oldala annak az imádságnak, amellyel Istenhez járulunk, a folytatást pedig bízzuk rá, és figyeljünk arra, hogy mennyi mindennel ajándékozott már meg bennünket!
Mennyei Atyám, hálát adok azért a sok jóért, amellyel megajándékoztál engem és a környezetemet is Jézus Krisztusban!
*Saját fordítás