2022. március 22., kedd
Napi felülről:
„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”
János evangéliuma 15. rész 12. vers*
Áldott keddet, a szeretet megerősödését, a reménység megújulását, és Isten békességét kívánom minden testvérem életére!
Mennyire választás kérdése a szeretet? Meg van-e az a szabadságunk, lehetőségünk, hogy a szeretetlenség és gyűlölet helyett, az irgalom, jóakarat és a megbocsátás emberei legyünk? Ez nem egy lépésből, egy döntésből álló folyamat, hanem egy út, amin el kell indulni és minden elágazásnál a helyes irányba továbbmenni. Minden azzal kezdődik, hogy felfedezem, elfogadom és átélem, hogy van, aki engem is szeret, annak ellenére, azzal együtt amilyen vagyok és pont azért, hogy teljes és boldog legyen az életem. Erről szól a valódi házastársi kapcsolat, a baráti kötelék és a szülői gondoskodás is, mert ezek mögött, mind-mind az mennyei minta áll, amit Jézus Krisztusban látható és érezhető módon is bemutatott az Örökkévaló. A szeretetünk annál inkább lesz egyre élvezhetőbb gyümölcse a lelkünknek, minél inkább élünk és táplálkozunk abból a jóindulatból, amelyet mi kaptunk. A keserűség helyett a hit és reménység gyökereivel kapaszkodjunk bele és jussunk egyre mélyebbre Isten minden értelmet meghaladó szeretetének erejébe, mert ezért élünk, erre születtünk!
Mennyei Atyám, köszönöm azt, ahogy szeretsz, ahogyan mindezt megmutattad Jézus Krisztusban, ez lett az én szívem törvénye és ereje!
*Revideált új fordítás