2022. június 24., péntek

Napi felülről:

„Bizony, örömmel vonultok majd ki, és békességben vezetnek titeket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.”

Ézsaiás könyve 55. rész 12. vers*

Áldott pénteket, örömben, mély megtapasztalásokban, igazi békességben átélt vezettetést kívánok minden testvérem részére!

A győztesek dicsősége! A hazaérkezés öröme! Közös ünneplés a teremtett világgal, ahol szinte még a hegyek, dombok is velünk ujjonganak, a fák pedig tapsolnak elragadtatásukban. Ez egy felülről kapott ígéret, egy előre elkészített terv, amely mögött a teremtő, mindenható Isten biztosítéka, szeretete és tettei állnak. Nem egy délibáb, egy színes álomkép, amely csalóka reményt ébreszt, hanem az emberi létünk része, amikor a menny összeér a földdel, az Örökkévaló dicsősége betölt bennünket. Ebből kimaradni, erről lemaradni nem érdemes, de nem is szabad, ugyanis azoknak készítette el a mennyei Atya, akik benne bíznak, neki hisznek, őt hívják segítségül. Mennyi felesleges tévutat, zsákutcát, hiábavaló keserűséget elkerülhetnénk, ha bátran mernénk ráhagyatkozni arra, aki mindenkinél jobban ismer és szeret bennünket. Ami lehetetlennek tűnt, azt valósággá tette! Eljött közénk, itt élt velünk. Erővel és hatalommal tanított, utat mutatott. Felvállalta, hogy értünk, értem szenvedjen egészen a halál megtapasztalásáig, hogy megnyílhasson számunkra is az ígéretek kincsestára. Benne lettünk és leszünk győztesek, részesei az ujjongó ünneplésnek.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy már nálad van az otthonom! Örömöd, békességed velem van, mert dicsőséged ennyire közel jött hozzám!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!