2022. július 31., vasárnap

Napi felülről:

„A szeretet nem okoz, készít rosszat az embertársnak, ezért a törvény tartalma, teljesítése a szeretet.”

Pál levele a rómaiakhoz 13. rész 10. vers*

Áldott vasárnapot, a szeretet jelenlétét, erejét és uralmát kívánom minden testvérem életében!

A jó törvények értünk vannak, azért, hogy segítsék, védjék és mederben tartsák az életünket. Isten törvénye a szeretetre épül, ezt soha nem szabad elfelejtenünk, még akkor sem, amikor határokat, tiltásokat és felelősségeket fogalmaz meg. Közösségre teremtettünk, együtt kell élnünk a családtagokkal, szomszédokkal és embertársainkkal. Mások hozzáállása hatással van ránk, örömet vagy bosszúságot is okozhat, de mi a saját magatartásunkért, gondolkodásunkért vagyunk felelősek. Azt mi dönthetjük el, hogy szeretjük őket vagy megvetjük. A javukat szolgáljuk, építjük vagy bosszankodunk rajtuk és bíráljuk őket. A szeretet a jó, őszinte és igaz kapcsolatokra vágyik, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezt elősegítse, még akkor is, ha ebben nem minden rajta múlik, tőle függ. Nem akar se készakarva, se tudattalanul rosszat okozni, készíteni a másiknak, még akkor sem, ha az egyértelműen megérdemli. Az igaz emberség, a teremtés törvényének tartalma, lényege és teljesítése maga a szeretet. Aki ebben él, erre alapozza az életét, és eszerint gondolkodik, az jár a jó úton!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted megérkezett hozzám is! Hálát adok, mert ebben benne van minden, ami teljessé teheti az életemet.

*Saját magyarázatos fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!