2022. július 15., péntek
Napi felülről:
„A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.”
57. zsoltár 3. vers*
Áldott pénteket, a lélek gyógyulást segítő, igaz megszólalását, sóhajtását és kiáltását kívánom minden testvérem számára!
Mindenképpen meg kell szólalnunk, ki kell fejeznünk mindazt, ami felgyűlt a szívünkben, mert egyébként csak emészteni fogja a lelkünket. Nem arra lettünk megteremtve, hogy egyedül, magunkban dolgozzuk fel a problémáinkat, mert a közösség, a kapcsolatok a mi igazi éltető közegünk. Azonban fel kell fognunk és meg kell tanulnunk, hogy mit, kinek és hol oszthatunk meg, hogy az valóban a javunkat szolgálja. A csecsemő már ösztönösen tudja, hogy sírnia kell, ha fáj valamije vagy hiányt szenved, hogy ezzel magához hívja szüleit, hogy segítsenek neki. Amikor betegek vagyunk, a fájdalmainkat elmondhatjuk a szomszédoknak is, hogy minél több együttérzést átéljünk, de az igazán hatékony megoldás, ha az orvosunkkal beszéljük meg a problémáinkat, hogy a gyógyulásunkat is elősegítsük. A lelkünk gyötrelme, vívódása, terhe még nehezebb kihívás. Itt is komoly vigaszt ad, amikor kiönthetjük a szívünket valaki előtt, aki megért minket és nem él ezzel vissza, de ennél többre is lehetőségünk van. Megszólíthatom, hívhatom és kiálthatok a mennyei Atyához, mert fontos vagyok számára. Ő mellém áll, kiáll értem és a javamat munkálja, ha nála keresem a megoldást, hozzá kiáltok a nyomorúság idején.
Mennyei Atyám, hozzád kiáltok, téged hívlak segítségül, hogy háborgó lelkem lecsendesüljön, és benned békességet találjon.
*Revideált új fordítás