2022. július 13., szerda
Napi felülről:
„Az igaz létem pedig hit által tartja életben magát, de ha beérné kevesebbel, nem találna megelégedettséget a lelkem benne.”
Zsidókhoz írt levél 10. rész 38. rész*
Áldott szerdát, az Istenbe vetett hit éltető erejét és a lélek megelégedettségét kívánom minden testvérem életére!
A hitünk megléte, épülése és a lelkünk megelégedettsége, jó helyzete között szoros összefüggés van. Amikor ennél kevesebbel is beérjük, ha megelégszünk anyagi előnyökkel, kényelmes élettel és azzal, hogy jobbak, többek vagyunk másoknál, akkor ezzel együtt lemondunk a legnagyobb kincsünkről is, az igaz emberségről. A valódi hit összeköt bennünket a mennyel és nem csupán biztos fogódzó a próbák, nehézségek idején, hanem éltető köldökzsinór is, amely napról napra táplálja belénk és bennünk az igaz létet felülről. Ha valamihez ragaszkodni akarunk minden körülmények között, akkor ez legyen az. Könnyelműen mondogathatjuk másoknak, sokszor magunknak is, hogy csak egészség legyen, a többi nem számít, de ez így csak féligazság. Ugyanis az egészség önmagában nem boldogít, mint ahogyan a pénz sem. Mindezek képesek gondtalan, kellemes hátteret, környezetet biztosítani, de a lélek nyugalmát, békességét képtelenek megteremteni, mert az a menny nélkül elveszett, az otthonát keresgélő kisgyermek csupán.
Mennyei Atyám hálát adok a hit általi élet lehetőségéért, az igaz lét ajándékáért és lelkem megelégedettségéért benned, általad!
*Saját fordítás