2022. április 18., Húsvéthétfő
Napi felülről:
„Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek!”
Lukács evangéliuma 24. rész 36. vers*
Áldott Húsvéthétfőt, a kétségek között felülről való békességet, a próbák útján pedig rendíthetetlen hitet kívánok minden testvérem részére!
A feltámadt Jézus Krisztus hirtelen és váratlanul megjelenik a tanítványok között és a békesség áldásával köszönti őket, nem egyszerű szokásként, hanem ennek valódi erejével. Ez a felülről való békesség a nyugtalanság, csüggedés, félelem és kétségek valódi ellenszere. Megdöbbentő erejű, mert nem logikán, érzéseken, de még csak nem is a tökéletes körülményeken alapul, hanem az Örökkévaló jelenlétén, ezért működik a viharban, háború idején, a beteg vagy akár a halálos ágyunkon is. Ahová ő belép, ott változások kezdődnek. Babonás hit helyett, mély és megtapasztalt istenélmény épül fel. Feltárul és érthetővé válik az Ige, a felülről érkező üzenet, hogy útjelző táblaként, iránymutató térképként és biztos iránytűként vezessen a menny felé. Jézus békessége vagy megnyugszik rajtunk, mert hagyjuk és engedjük, hogy a békesség fiaivá legyünk, vagy visszaszáll rá, mert jobban ragaszkodunk az igazunkhoz, a haragunkhoz és a saját győzelmünkhöz, mint őhozzá. A feltámadás valósága előbb utóbb mindenkihez beköszön, de nem mindegy, hogy áldásként, vagy ítéletként. A mennyei Atya már ma szeretne bevonni bennünket Jézus Krisztus által a feltámadás örömébe, és békességre vezető hatalmába!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy békességed engem is megtalált!
*Revideált új fordítás