2022. április 16., Nagyszombat
Napi felülről:
„Mind a saját fejünk után mentünk, szétszéledtünk és eltévedtünk, mint nyájtól a juhok, de az Örökkévaló az ő vállára rakta mindannyiunk vétkeit.”
Ézsaiás könyve 53. rész 6. vers*
Áldott nagyszombatot, a hazatalálás és otthonlét örömét, békességét és biztonságát kívánom minden testvérem számára!
Amit én elrontottam, és képtelen lennék már helyrehozni, azt Ő elkezdte összerakni. Ami elválaszt, távol tart és tévelygésbe vitt, annak minden hibáját, vétkét és örök következményét a „vállára vette” a kereszten, és helyettem szenvedte el a bűn átkát. Miközben én csak keresgéltem a boldogságomat, a saját elképzelésemet, igazságomat és az önálló életemet, addig Ő elkészítette számomra a hazatérés útját, a mennybe vezető ajtót, azt az örökséget, amit csak benne kaphatok meg. Nem az a legnagyobb baj, ha eltévedtem, összezavarodtam vagy rossz útra léptem, hanem az, ha ezt nem ismerem fel, nem látom be és nem kiáltok segítségért ahhoz, aki mindenkinél jobban szeret és képes megmenteni, hazavezetni és áldásokkal körbevenni. Nem arra lettem teremtve, hogy egyedül kelljen boldogulnom, ugyanis nem jó az embernek magányosan, hanem arra, hogy a mennyei Atya gyermekeként, másokkal élő és szeretetkapcsolatban megtapasztaljam azt a mély örömöt és boldogságot, amelyre megszülettem. A büszkeség továbbvezet a tévelygés és önhittség halált hozó útján, a szív Isten előtti alázata pedig meghallja a mennyei Pásztor hangját és követi őt mindenen át!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy minden bűnömet, vétkemet és gonoszságomat Jézus Krisztusra vetetted, hogy ezáltal hazatalálhassak hozzád!
*Egyszerű fordítás