2021. június 1., kedd

Napi felülről:

Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!”

Példabeszédek könyve 1. rész 8-9. vers*

Áldott keddi napot, a bölcsesség, józanság és tisztelet kincseivel ékesített gondolatokat, szavakat és tetteket kívánok minden testvéremnek!

Szent István királyunk ennek az igének az első részét idézi Imre herceghez írott intelmeiben, mert a tisztelet, a megbecsülés és a bölcsesség az uralkodók életében legalább olyan fontos alapvetés, mint bármelyikünk számára. Építeni az előző generációk értékeire, és azokat bátran felvállalni, miközben új utakat és lehetőségeket járunk be, egy olyan egészséges egyensúly, amire ma is szükségünk van. Az elődeink nem tettek mindent helyesen, nem voltak tökéletesek, de amit átéltek, megtanultak az értünk is történt, a mi boldogulásunkat is előkészítette. Észre kell venni, fel kell fedezni, hogy melyek azok a kincsek, amelyek nem szabad, hogy elvesszenek, mert valódi díszek, ékszerek lehetnek a jellemünk fejlődésében. Nem minden szemét, ami régi, sőt az igazán becses dolgokat az idő csak még értékesebbé teszi. A mennyei Atya úgy tervezte meg az emberi életet, hogy ne előzmények nélkül kelljen megbirkóznia az előtte álló kihívásokkal, hanem legyen módja meghallani, megérteni, továbbvinni a múlt tapasztalatait, és tanulni is belőle.

Atyám, hálás vagyok szüleimért, elődeimért és mindazért, amit tőlük kaphattam értékes kincsként. Segíts, hogy én is nemes örökséget adhassak majd tovább!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!