2021. július 9., péntek

Napi felülről:

Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk.

Római levél 5. rész 8. vers*

Áldott pénteket, bátorító szeretetet, Istenre nyitott szívet és reménységgel teljes tekintetet kívánok minden ismerősömnek!

Az alapvető szükségeink hiányát egy ideig elviseljük, kibírjuk, de egy határon túl már a létünket veszélyezteti. A normális, természetes az, ha rendszeresen iszunk és eszünk, hogy egészséges, teherbíró életünk legyen. A lelkünk számára a szeretet jelenléte nélkülözhetetlen, igaz, hogy lehet nélküle is létezni, de az már nem egy valódi emberi élet. A szeretet minősége és mélysége teszi élhetővé, elviselhetővé és reményteljessé a napjainkat, amely sokkal több, mint egy jó érzés, mert a szívünk elkötelezettsége és odaszánása van mögötte. Az emberi szeretet határai viszonylag szűkek, mert azok felé tudunk csak nyitottak lenni, akik részéről valamilyen viszonzást érzékelünk. Sajnos ez sebezhetővé is tesz bennünket, mert a hamisság, kihasználás és hűtlenség ellen nem véd meg bennünket. A mennyei Atya szeretete megelőzött bennünket. Nem a mi pozitív hozzáállásunk és jó szándékunk hívta életre, hanem a tévelygésünk, gonoszságunk és bűneink miatt hajolt le hozzánk Jézus Krisztusban, hogy mindezek ellenére se maradjunk le a teljes életről. Ő megtette felénk a legnagyobb lépést. Megelőlegezett bizalmat kaptunk tőle, hogy a szeretet határaink a mennyel érhessenek össze.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te mindenkinél előbb szerettél és fordultál felém bizalommal bűneim ellenére! Veled szeretnék élni egész életemben!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!