2021. december 30., csütörtök
Napi felülről:
„Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”
Római levél 13. rész 12. vers*
Áldott csütörtököt kívánok minden testvérem részére, felülről érkező világos útmutatást, bátor, igaz tetteket, és a szív elkötelezettségét minden jóra!
Az esti szürkület és a hajnali derengés sokban hasonlítanak egymáshoz, pedig mennyire másfelé vezetnek. Az egyik a bekövetkező sötétség útkészítője, a másik a nappali világosság előhírnöke. A természetben mindannyian együtt éljük át ezeket a változásokat, de úgy tűnik a testünk és a lelkünk időszámítása elválhatnak egymástól. Miközben a szervezetünk a delelés csúcsa után elindul a lassú hanyatlás, elpihenés útján, addig a léleknek megadatik, hogy az Istentől érkező világosság felébressze benne a menny utáni vágyat. Jézus Krisztus elhozza a szív pirkadatát, hajnalhasadását, amikor láthatóvá válik az addig láthatatlan, a reménység fénye körbeölel, és bizalmat ébreszt. Lehet, hogy a testünk korlátok közé szorít bennünket, de a lélek készsége és elkötelezettsége nem csak kitöltheti és betöltheti a rendelkezésünkre álló időt és teret, de lehetősége van arra is, hogy a világosság fegyvereivel, amelyek mind-mind mennyei készítésűek küzdjön a jóért, Isten országáért! Amíg a Föld egyik részén sötétedik, a másikon éppen világosodik. Amíg az emberek egyik része a vég felé tart, addig a másik éppen elkezdte az életét. Amíg valakinek a lelke egyre sötétebb és gonoszabb, addig mások megragadnak egy új esélyt, lehetőséget az Örökkévalótól, hogy a világosság gyermekei legyenek.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te magad vagy a világosság, ezért nálad keresem az életem nappalát és jövőjét!
*Revideált új fordítás