2021. augusztus 17., kedd
Napi felülről:
Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.
Példabeszédek könyve 25. rész 28. vers*
Áldott keddet, békességgel, türelemmel és bölcsességgel körülvett napot kívánok minden testvéremnek!
Az egészséges lélek egyik fontos jellemzője a biztonságot adó határok és falak kiépítése, amely képes megvédeni mások véleménye, bántása és támadásai ellen. Ennek kialakulása egy fontos folyamat, amelynek első időszakában a szülők tudnak a legtöbbet segíteni. Ezt egészítik ki azok a közösségek és hatások, amelyek körülvesznek bennünket. Ennek során meg kell tanulnunk kezelni, uralni az indulatainkat, vágyainkat és érzéseinket is. Az egyik veszélyes tévedés, hogy ezeket el kell nyomni, be kell zárni és titkolni kell, de mindez súlyos károkat okozhat, mert ez nem önuralom, hanem önmagunk becsapása és megtévesztése. A másik szélsőség, amikor elhisszük, hogy a pillanatnyi vágyaink és érzéseink kifejezése és kielégítése az énünk igazi szüksége és erőforrása. Miközben ezt megengedjük magunknak, folyamatosan romboljuk a védelmi vonalainkat, pedig sokszor éppen az érzelmi kitöréseinkkel szeretnénk csatát nyerni. Amikor kiabálunk, fröcsögünk és gyűlölködünk látszólag erőt és hatalmat mutatunk fel, ami gyengébbekkel szemben működik is, de minden esetben a sebezhetőségünk és lelki hiányosságaink is elmélyülnek. A valódi önuralomban nincs képmutatás vagy megtévesztés, hanem a bölcs szív uralkodása és felsőbbsége minden érzés, vágy és indulat felett, hogy azok a megfelelő és helyes irányba formálódjanak.
Mennyei Atyám köszönöm, hogy arra hívtál el, hogy rád figyelve, tőled tanulva, benned bízva legyek ura önmagamnak és az életemnek!
*Revideált új fordítás